5. program 2010. május 8.
„Hegyek között völgyek között zakatol a vonat”
Kisvasutazással egybekötött arborétum látogatás Budafapusztán.
A hétvégére beharangozott esőt szerencsénkre a keleti országrész fölé fújta a szél, így a hétvégi tájbejárást nem zavarták a felhők és a csapadék.
Már jóval az indulást megelőzően ki lehetett volna tenni a programra a „Megtelt” táblát, mivel ezen a sok látnivalót és érdekességet tartogató napon 110 fő vágott neki a Dél-zalai dombvidék megismerésének.
A tumultus elkerülése érdekében forgószínpad szerűen vettek részt az érdeklődők a mai napi programon. Az egyik csoport a Budafapusztai arborétumban kezdte a táj felfedezését, a másik pedig Csömödéren az erdei kisvasút kipróbálásával.
A kisvasút állomásán Kaliba Mihály, az erdei vasút egyik vezetője fogadta a kirándulókat, és tartott érdekes előadást a kisvasút történetéről az alábbiak szerint:
Csömödéri Állami Erdei vasút
A vasút építése 1918-ban kezdődött a Csömödér és Szentpéterfölde közötti szakaszon.Ezzel összeköttetést teremtettek a csömödéri fűrészüzem és az Eszterházy-hitbizomány erdőterületei között. Kezdetben lóvontatású, majd 1922-ben áttérnek a gőzvontatásra. Ekkor kapta a kisvasút az Eszterházy Hitbizomány Csömödéri Erdei Iparvasút nevet. A vasutat fakitermeléshez használták,
Itt ’gőzölögött’ az 1917-ben Berlinben gyártott Muki, az 1918-ban Wiener Lokomotívfabrik által gyártott Karcsi – Gyöngyösről érkezett – és az 1923-ban született Hany Istók, aki a Wenckheim-uradalomról érkezett (Lébény, ez utóbbi gőzös Nagycenken van kiállítva)1920-ban a Pördefölde – Hosszú-rét, 1922-ben Törösznek–Oltárc. 1930-ban Bázakerettye környékén olajat találtak, így bővült a szállítani kívánt áruk palettája. 1945-ben a fűrészüzemmel együtt állami kézbe került.
A vasútra a kezdetektől jellemzőek voltak a szárnyvonalak. A törzsvonalnak a Csömödér-Kistolmács (18 km) szakasz számít, ezt követően épült ki a Csömödér – Törösznek – Pördefölde és Szentpéterfölde közötti vonal (8 km). Ezt követi a Bánokszentgyörgyi elágazás – Bánokszentgyörgy – Bucsuta vonal (10 km), majd ebből a szárnyból ágazik el a Oltárci vonal (8 km). 1930-ban új profillal bővült a kisvasút, ugyanis Bázakerettye környékén olajat találtak és ekkor a Magyar-Amerikai Olaj Rt. olajipari anyagok szállításával bízta meg a vasutat. Ma ez a szerep minimálisra csökkent, öröm az ürömben, az egykori „olajos” munkások szállásai ma kulcsos házként üzemelnek. A negyvenes évek végétől a Csömödér – Törösznek – Bázkerettye- Kistolmács szakaszt (18 km) megnyitották a személyforgalomnak. Ezt három darab négytengelyes, kályhával fűthető személykocsival bonyolították le. Ezek közül az egyik az erdőgazdaság saját készítménye, kettő pedig a Fővárosi villamosvasút főműhelyében készült.
A menetrendszerű személyszállítás 1954-ben kezdődött meg a Csömödér–Kistolmács közötti 18 km-es szakaszon. 1962-ben szerezték be az első dízelmozdonyt, ami a ma is közlekedő C–50-esek egyike volt. 1965-ben a napi használatból végleg kivonták a gőzmozdonyokat. Az 1970-es években kevés figyelmet fordítottak a karbantartásra, így a vasútüzem állaga egyre romlott. Szerencsére még idejében rájöttek, hogy ezen a tájon még mindig ez a legolcsóbb szállítási eszköz. Az 1980-as években megkezdődött a vágányok felújítása, és ezzel egy máig is tartó fejlesztési program. Először a meglévő síneket cserélték a 7 kg/folyóméteresről 18 kg/folyóméteresre, így nagyobb teherbírású lett a pálya. Ennek köszönhetően már 32 km-en szállítja rendszeresen az utasokat a kisvasút.
Ma 6 darab zárt személykocsi és több nyitott illetve fedett személykocsi teljesít szolgálatot. Az 1960-as évek táján a gazdaságosság jegyében megszüntették a gőzmozdonyok üzemeltetését. Helyüket C-50-esek váltották fel. Ma kb. 16 db teljesít szolgálatot (C-50 401, 402…). A hetvenes években rosszabbodott a kisvasút helyzete, nem fordítottak kellő figyelmet a pálya és a szerelvények állapotára. Később azonban rájöttek, hogy a helyi viszonyok mellett itt ez a legolcsóbb szállító eszköz és így elkezdték felújítani a pályát. A 7 kg/folyóméter súlyú síneket 18 kg-osokra cserélték és a fejlesztések a mai napig sem álltak meg, így a vonat ma már Lenti és Csömödér között is szállít utasokat, így közönség által igénybe vehető utazási hossz 32 km. Tavaly a vasút 44 ezer tonna faanyagot és 18 ezer utast szállított. A fejlesztések eredménye, hogy a vonalon dolgozik két darab Mk48-as (1005, 2015), a nosztalgiázókat pedig az Erdélyből vásárolt Ábel nevű gőzmozdony (490,2002) szolgálja
A kisvasút napja minden év júniusának negyedik szombatja
2002-ben megépült a Lenti – Csömödér között lévő szakasz, ezzel 109 km-esre bővült a használható vágányok hossza.
Magyarországon talán ez az egyetlen olyan kisvasút, minek a fő árbevételi forrása még mindig az árufuvarozás. A tehervonatok a kitermelés helyéről szállítják a fát Csömödérre vagy Lentibe, általában C–50-es mozdonyokkal. Az Mk48-as mozdonyok többnyire Lenti és Csömödér között dolgoznak.
A kisvasút a 2004-es évtől néhány újdonsággal is szolgál. Minden második vasárnap nosztalgiaszerelvény közlekedik a Lenti és Kistolmács közötti szakaszon. Külön megrendelésre az Erdélyből még 2000-ben Zalába importált Ábel nevű gőzös is az utazók rendelkezésére áll.
A végállomás végén erdészeti, fűrészipari és vasúttörténeti tárlat várja az érdeklődőket. Ennek első terme kifejezetten a zalai erdei vasút múltját és jelenét tárja a látogatók elé.
Az erdei kisvasút útvonala érinti a Kerka völgyét, illetve a Zala megyei bükk-régiót, ezen belül a vétyemi erdőtömböt is. A vonatos kirándulás alkalmával nemcsak egerészölyvet láthatunk, de akár a fekete gólya is szemünk elé kerülhet. Ritkaságszámba menő madara a vidéknek a haris, mely megbúvik a fűben, így általában csak a hangja hallható, az viszont igen jellegzetes, s azonnal felismerhető. Az erdőben élők közül, pedig az énekes madarak és a harkályok bukkannak fel gyakrabban.
Járműállomány
Mozdonyok
Kocsik
A vasút kb. 10 db személykocsival (köztük egy szalonkocsival) és sok teherkocsival rendelkezik.
A sok érdekességet tartalmazó beszámoló után megnéztük a remízben várakozó „Ábel” nevezetű gőzöst, mely szezonban kéthetente szombaton teljesít szolgálatot, mint nosztalgia vonat.
9.15-kor a menetrend szerint nekiindultunk az előttünk álló 18 km-es szakasznak, mely Csömödér és Kistolmács között kanyargott a tavaszi színekben pompázó erdők és dombok között.
A kisvasút egyik érdekessége az, hogy amikor közúthoz érkezik, akkor a vonat lelassít, a kalauz leugrik a szerelvényről és egy piros tárcsával előre szalad. Leállítja a közút forgalmát, a vonat csak ez után halad át az úton.
Utunk sárgán világító repceföldek, és szép szálfa erdők között haladt. Több apró település elhagyása után az egyik kanyar után feltűnt Bázakerettye, a magyar olajbányászat egyik központja. A település határában egy telepen hatalmas mennyiségű fúró csövet láttunk, nem messze innen pedig hatalmas olajtartályokat fedeztünk fel a vasút mentén. Bázakerettyei két megálló után, ahol egy csapat turista szállt fel a vonatra, rövid zötykölődés után értük el egy széles mezőn a Kistolmácsi végállomást.
Rövid várakozás után megérkezett a másik csoport, amelyik az arborétumban vett részt szakvezetéssel egybekötött sétán.
Egy technikai szünet után mindkét csapat indult a következő érdekességek megismerésére.
A Budafapusztai arborétumban Szalai Gézéné, a Budafaluus Programiroda tulajdonosa fogadta a csapatot.
A bejárattól a vadászkastélyhoz sétáltunk, ahol megkezdtük érdekes kalandozásunkat az arborétumban.
Bázakerettyétől mintegy 3 km-re található, meghitt zalai dombok között, gyönyörű göcseji bükktájba illeszkedve a Budafapusztai Arborétum (Budafai Arborétum). A Zalai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság 1959-ben létesítette a 46 hektáros arborétumot. Az 1926-ban épített vadászház, ami a Zichy család tulajdonát képezte, és a köré telepített park képezi az Arborétum magvát. Több mint 200 fajta többnyire védett növénnyel, fenyővel, lomb- és cserjefajtával büszkélkedhet. A fafajok Észak-Amerikából, Ázsiából és Észak-Európából származnak.
A leglátványosabbak talán a jegenye-, mamut- és a mocsári fenyők, valamint a május elején nyíló azáleák. Az árnyas sétautakon barangolva forrás táplálta kis völgyzárógátas tavat találnak az ide látogatók. Kiépített, szép pihenőhelyek alkalmat biztosítanak az erdei falatozáshoz, szalonnasütéshez. A Budafai Arborétum - nagy tájesztétikai értéke és látványossága mellett - erdészeti kutatási és oktatási célokat is szolgál. Fejlődéstani vizsgálatokat végeznek, melyek segítségével kiválasztják a zalai erdőtelepítésekhez legalkalmasabb fenyőfajtákat.
Az arborétum területe eredetileg (1924) Beivel István intéző vadászkastélyának kertje volt, melyet az 1930-as évek elején az akkori tulajdonos szinte teljesen leírtatott. 1959-ben merült fel újra a tudományos és közjóléti célokat egyaránt kielégítő arborétum kialakításának/fejlesztésének ötlete. A telepítés állományszerűen, illetve kisebb egzóta csoportok kialakításával készült. Ma az arborétum területe 48 hektár, melyen 132 fenyő és 88 db lombos fa és cserje kerül bemutatásra.
Megismertük a vadászkastély történetét, megnéztük a kastélyhoz tartozó parkot, mely az arborétum alapját képezte. Sétánk során megismerkedtünk a hazánkban nem őshonos fás szárú növényekkel( tiszafa, tulipánfa, mocsári ciprus, fekete és vörös fenyő, valamint az akár több ezer évet is megélő mamut fenyőt).
A cserjék közül az éppen virágzó rododendron és azálea bokrok aratták a legnagyobb tetszést.
Egy meredek lépcsőn ereszkedtünk le a fák közül kibukkanó mesterséges tóhoz. Vezetőnk elmondta, hogy ez a tó is az olajbányászatnak köszönheti létezését, mivel a keresett olaj helyett víz tört fel a földből. A völgyben elfolyó vizet egy gáttal felduzzasztották.
Napi jegy váltásával ebben a tóban akár pecázni is lehet. A gát nyugati oldalán szépen felújított esőház és tűzrakó hely van, mely kedvelt pihenő helye az ide érkező kirándulóknak. Ott jártunkkor is sokan hevertek a gát oldalában és süttették a hasukat a nappal.
Kihasználva a pihenőt megtartottam a programsorozathoz készült előadás következő részét, „A szelektív hulladékgyűjtés jelentősége” címmel.
Az előadás és a rövid pihenő után egy árnyas fenyvesen keresztül megindultunk a kijárat felé. A fenyvesből egy szépen kaszált réten keresztül vezette az utunk. A rét közepén áll az arborétum legöregebb fája, egy 160 éves kocsánytalan tölgy. Egy kis fahídon áthaladva egy tűzrakó és pihenő hely mellett haladtunk el. Felsétáltunk a vadászkastélyhoz, ahonnan már csak egy ugrás volt a kijárat.
Elbúcsúztunk vezetőnktől és hamarosan már lent is voltunk a 3 km-re található Bázakerettyén. A buszmegálló melletti presszóban kifújtuk magunkat. A gyerekek fagyiztak, a felnőttek kávét és hideg sört kortyoltak. A másik csapat is hamarosan megérkezett. Ők a településen található szociális otthonba voltak hivatalosak ebédre.
Az ebéd elfogyasztása és a pihenő után elindultunk programunk utolsó állomására, Söjtörre. Nem túl hosszú buszozás után értünk Söjtör településre.
Deák Ferenc szülőházánál Békefi Bernadett fogadta a csapatot. Érdekes előadást tartott az épület és a Deák család történetéről:
A helyiek által kastélynak nevezett épület a falu központjában, annak mintegy 4 km hosszú főutcáján található – méltósággal őrzi a Deák-család emlékezetét.
A söjtöri Deák-kúriát egykor a megye kezdte építtetni katonai szállásháznak. Már álltak falai, amikor Deák Ferenc nagyapja, Deák Gábor 1768-ban megvásárolta és befejezte a félkész épületet: boltozatokat, tetőt, a belső vakolást, meszelést, az asztalos-, lakatos- és üveges munkákat, a cserépkályhákat már Õ készíttette.
Később Deák Gábor idősebbik fia, Ferenc vette birtokba a nemesi kúriává alakított épületet, Söjtört kapva osztályrészül. Tárnokról költözött a dombokkal ölelt, a Válicka által határolt településre az 1780-as évek első felében. Deák Ferenc 1788-ban házasodott meg, s hozta ide az előkelő Győr megyei Sibrik család 17 esztendős leányát, Erzsébetet. Bár erre írott forrás nem áll rendelkezésünkre, s a műemléki feltárás sem adhatott választ a falfestések elkészültének pontos idejére, de valószínű, hogy már kettejük megrendelésére készültek a falak festett díszítései, esetleg az 1791-es tüzeset után, mikor a károkat az asszony örökségéből tudták helyreállítani. Az egyik szoba figurális falfestéséről Deák Ferenc gyámleánya, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona is megemlékezik: „E háznak is meg volt a nagy szobája vagy terme, mely kisebb curiákban is feltalálható, s a söjtöri ház termének falait freskók fedték, a család állítása szerint, azok a hét vezért ábrázolták.” A délnyugati sarokszobában, ha töredékesen is, 2002-ben valóban vezérek portréi kerültek elő. Ezek a Nádasdy Ferenc országbíró támogatásával 1664-ben Nürnbergben megjelent vaskos könyv ábráit felhasználva készültek. A Mausoleum versbe foglalt szövegekkel és metszeteken mutatja be a hun és magyar vezéreket, illetve királyokat.
Az északkeleti sarokszobában tájképi jelenetek tűntek elő. A könnyed, a tavasz-nyár színeivel megfestett jelenetek, üde rózsás virágfüzérek bizonyossá teszik, hogy ez volt Sibrik Erzsébet szobája, a magánélet színtere, míg az előző szobát a vendéglátás helyszíneként őrizhette meg az emlékezet. A két középső szobában egyszerűbb keretekbe foglalt girlandos falfestés nyomai maradtak fenn. A mennyezetek festése a ház 1975-ben végzett felújításakor tűnt el véglegesen, akkor bontották le a 19. században hozzátoldott fél sátortetős épületrészt is. Vörösmarty Ilona szerint itt, az épület mellett álló kiskastélyban született a család hetedik gyermekeként 1803. október 17-én Deák Ferenc. Élete tragédiával kezdődött, édesanyja belehalt a szülésbe. Az árván maradt kisfiút tárnoki rokonai, majd testvérei nevelték. Iskoláit elvégezve jogot végzett vármegyei tisztviselő, táblabíró, a reformországgyűlések kiválóan érvelõ neves szónoka, az 1848-as minisztérium igazságügy-minisztere, a passzív ellenállás vezéralakja, a kiegyezés létrehozója – a haza bölcseként, a haza atyjaként, a nagy öregúrként tisztelt államférfi.
1808 és 1854 között Kehidán lakott, ottani, valamint söjtöri és tófeji birtokainak gondos gazdája, szerető testvér és rokon. 1854-ben birtokait eladta, a fővárosba költözött. Söjtör nővére, Deák Klára és férje – az ifjúkori barát, a kiváló gazdálkodó és közéleti férfiú -, Oszterhueber József birtokába került, ezután náluk, a szomszédos Pusztaszentlászlón töltötte a nyarakat, nem hagyva ki a szüreteket sem.
Már életében, 1865-ben metszet jelent meg szülőházáról. Bejárata fölé a millennium alkalmából 1897-ben Zala vármegye közönsége által készíttetett emléktábla került. A helyiek által kastélynak nevezett szülőház az idők során a falu közösségét szolgálta: volt posta, szolgálati lakás, orvosi rendelő, klubhelyiség, múzeumi kiállítóhely. Felújítási munkálatai 1999-ben kezdődtek, melyre a műemlék épületek felújítására kiírt pályázatok adtak lehetőséget. Megújult a tető, majd 2002 tavaszán az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ munkatársai csodálatos kulturális értéket fedeztek fel: előkerültek a füstös-konyha maradványai, valamint az emeleti szobák falfestései. A megújult épület, s a benne helyet kapó kiállítások a korabeli köznemesi életmódot mutatják be a látogatók számára, a kastélyt övezõ park az ivókúttal vonzó pihenőhely lehet. A felújítási munkálatokat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatta.
A 2003. október 18-i megnyitó óta szerte az országból sokan látogatnak el hozzánk, hogy leróják tiszteletüket Deák Ferenc emléke előtt. Születésének 200. évfordulója alkalmat teremtett arra, hogy az életútjának állomásait jelentő településeket – Balatonfüred, Kehidakustány, Pusztaszentlászló, Zalaegerszeg, Zalatárnok és Söjtör – közelebb hozza egymáshoz.
Ezután végig néztük a szépen felújított épületben berendezett kiállítást. A földszinten található a hagyományos eszközökkel berendezett „füstös konyha”, és a Deák család történetét bemutató kiállítás. Az eredeti fa lépcsőkön felkapaszkodtunk az emeletre, ahol megcsodáltuk a „férfi” és „női” szobát, valamint a társalkodó helységet. A női szobában született Deák Ferenc 1803. októberében. A berendezési tárgyak közül csak egy volt a Deák család tulajdonában, még pedig a társalkodóban álló kétajtós szekrény. A többi bútor korhű, de nem a család tulajdonát képezte.
Mire végeztünk megérkezett az „ebédelős” csapat is. Rövid pihenőt tartottunk az út szemközti oldalán álló – természetesen – Deák presszóban.
Kirándulásunk a szikrázóan szép időnek és a rengeteg látnivalónak köszönhetően csodálatosan sikerült.
Az esélyegyenlőség és az integráció keretében 47 fő értelmi fogyatékos vett részt a kiránduláson, akik a Zala Megyei Önkormányzat Magyarszerdahelyi Intézetéből érkeztek.
Ez úton szeretnék köszönetet mondani a Söjtöri Deák Ház, a Zalaerdő Zrt., valamint a Budafaluus Programiroda munkatársainak, akik a fogyatékos csoportot kísérők számára ingyenesen biztosították a programokon a részvételt.
Következő programunk a Szent Orbán túra, mely május 22-én lesz.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg!
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google